ezdesign.hu
MBSZ rendezvenyek

MBSZ Rendezvények


BIO 2008
San Diego, 2008. Június 17-20.



Galéria


MBSZ közgyűlés 2008
Budapest, 2008. június 25.

A Magyar Biotechnológiai Szövetség 2008. június 25-én tartotta éves közgyűlését Budapesten. A rendezvénynek a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Irinyi terme adott otthont. A közel 90 tagot számláló Szövetség ebben az évben - mint a korábbi évek során is - a szervezet hivatalos éves beszámolója mellett tartalmas programmal készült a résztvevők számára. Elsősorban olyan szakmai előadókkal gazdagított program várta a biotechnológiai szektor iránt érdeklődő, vagy abban működő vállalkozások képviselőit, tanácsadókat és érdeklődőket melyekből naprakész, hasznos információkat kaphattak.

Program
Beszámoló
Előadások
Galéria


Innovatív Vállalkozások Napja
Budapest, 2007. november 20.

A Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) szervezésében és a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. és a TÓPARK Kft. támogatásával Budapesten került sor 2007. november 20-án az Innovatív Vállalkozások Napja című rendezvényre. Az esemény központi témáját a kifejezetten az innovatív vállalkozások számára kialakítandó adókedvezmények alkották (YIC státusz).

Program
Előadások
Galéria


Bioetika és jogi kérdések az onkológiában - workshop
Budapest, 2007. november 9.

Program
Előadások
Galéria


MBSZ Közgyűlés 2007
Budapest, 2007. június 29.

Előadások
Galéria


BIO 2007
Boston, 2007. május 6-9.

A BIO 2007 nemzetközi élettudományi kiállítás minden eddigi rekordot megdöntve 64 ország 22.366 látogatóját vonzotta idén Bostonba. A rendezvényen az ITDH támogatásának köszönhetően Magyarország egységes országstanddal jelenhetett meg, ahol a hazai biotechnológiai szektort 10 élettudományi cég képviselte, illetve az érdeklődőknek az ITDH és az MBSZ munkatársai nyújtottak további tájékoztatást.

Galéria


Biotech Üzleti Angyal Klub
Budapest, 2006. szeptember 29.

Az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Biotechnológiai Szövetség közös szervezésében és az ITDH támogatásával 2006. szeptember 29-én Budapesten került megrendezésre az első magyar Biotech Üzleti Angyal Klub.

Galéria


A Magyar Biotechnológiai Szövetség Tisztújító közgyűlése
Új fejezet a Magyar Biotechnológiai Szövetség életében:
Rohamosan növekvő tagság, új elnökség


2006. június 22-én a Közép-magyarországi Innovációs Központ konferenciatermében került megrendezésre a Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) 2006. évi tisztújító közgyűlése. Az esemény nagy érdeklődésre tartott számot mind a tagok, mind a szektort képviselő cégek körében, hisz a tagintézmények képviseletében mintegy 50 fő vett részt a rendezvényen.

Galéria


"Biotechnológia Magyarországon" - az MBSZ egynapos konferenciája - 2006. március 23. - program és prezentációk

 

   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu