ÚJ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A COMGENEX RT. TULAJDONOSAITÓL:
IRÁNY A KÖRNYEZETKÍMÉLŐ ENERGIA
Budapest, 2006. január 9. -
Innovációs kutatásokra alapítottak részvénytársaságot hazánk és
Közép-Európa legnagyobb biotechnológiai gyógyszerkutató vállalatának, a ComGenex Rt-nek
tulajdonosai. Az új társaság célja, hogy az energiaipar, elsősorban a hidrogénipar és egyéb alternatív
energiaforrások területére betörjön olyan, a ComGenex Rt-nél kifejlesztett innovatív technológiákkal,
amelyek profilja eltér az anyacég tevékenységétől - jelentette be Dr. Darvas Ferenc, a ComGenex
Rt., valamint az új társaság elnöke és egyik alapítója. Az alapítók az új vállalatot, a ComInnex Zrt-t
elsősorban a cégcsoport tevékenységének kiterjesztése, valamint a tőkemegszerzés bővítése
céljából hozták létre. A közeljövőben tervezik a cég európai részvénytársasággá alakítását is.
A kezdetekben a gyógyszerkutatás területére fókuszáló ComGenex Rt. tevékenysége később
kibővült a nanotechnológiai (miniatűrizált megoldások laboratóriumok számára) és mikrotechnológiai
kutatás-fejlesztéssel, az új részvénytársaság pedig olyan területeken kíván kutatásokat folytatni, mint
az energiaiparban és a közlekedésben alkalmazható környezetkímélő energiaforrások. A vállalat a
cégcsoportban korábban szabadalmaztatott különböző technológiákat és technológiai megoldásokat
kíván inkubálni, majd később azokat spin-off vállalatok keretei között piacra vinni.
A világ egyik vezető komplex gyógyszerkutatási szolgáltatásokat nyújtó biotechnológiai vállalataként
számon tartott ComGenex Rt-t 1992-ben magyar vállalkozók alapították azzal a céllal, hogy innovatív
szolgáltatásokat nyújtson a gyógyszerfelfedezés és biotechnológia kutatás számára. Jelenleg a
vállalat partnerei között megtalálható a világ 20 legnagyobb gyógyszeripari cége, a vállalkozás
árbevétele és profitja évről-évre folyamatosan nő, tavaly a ComGenex forgalma megközelítette a 2
milliárd forintot.
A mára világhírnévre szert tett cég élvonalban maradását jelentősen segítik az utóbbi időben elért
eredményei a kémiai genomika/proteomika, a kémiai nanotechnológia és a kemoinformatika
területén. E területekre a ComGenex Rt. több leányvállalatot, illetve spin-off céget alapított (Thales
Nanotechnológiai Rt. RecomGenex Kft., ComGrid Kft.). Az elmúlt esztendő legnagyobb sikere a
Thales Nanotechnológiai Rt-hez fűződik, amelynek hidrogén fejlesztő és felhasználó berendezése
"Innovációs Oscar" díjat nyert az USA-ban, és egy év alatt a világ összes vezető gyógyszergyára
elkezdte a technológia kipróbálását és bevezetését. A sikernek köszönhetően az idei évre a Thales
Nanotechnológiai Rt. milliárdos forgalomra számít.
A jelenleg közel 200 főt foglalkoztató cégcsoport nemcsak innovatív megoldásaival tűnik ki
versenytársai közül, hanem azzal a ténnyel is, hogy több, mint 7 éve folyamatosan képes a
nyereséges működésre. Ez különösen annak a fényében említésre méltó, hogy a biotechnológiai és
gyógyszerkutatási piacon világméretű konszolidációs folyamat zajlik, hasonlóan a dotcom piac 2000-
ben tapasztalt változásaihoz, így ebben az iparágban is korábban meghatározó szerepet betöltő
cégek tűnnek el a süllyesztőben. Éppen a nyereségesség fenntartása, illetve a további növekedés
érdekében döntöttek a cégcsoport tulajdonosai az új részvénytársaság megalakítása mellett.