MAGYAR TALÁLMÁNY ÉS TERMÉK NYERT AZ IDEI INNOVÁCIÓS OSCAR -ON
Budapest, 2005. október 5. - Egy magyar találmány és az ezt megvalósító termék világraszóló sikert ért el az idei "R&D 100 Award" megmérettetésén.
Az "Innovációs Oscar"-nak is nevezett amerikai elismerés az adott év technológiailag legjelentősebb száz új termékét és eljárását tünteti ki.
A 43 éves múltra visszatekintő díj egyik nyertese a budapesti Thales Nanotechnológiai Rt. találmánya és gyártmánya, az H-Cube nevű kémiai laboratóriumi készülék lett.
Külön jelentőséggel bír, hogy először sikerült egy magyar cégnek elnyernie ezt a díjat, amelyben elsősorban tengerentúli fejlesztések részesültek, és Európából eddig kevés eredmény érte el ezt a kiemelkedő elismerést.
A győztes H-Cube™ a világ első nagynyomású, folyamatos üzemmódú mikrofluidikai hidrogénező készüléke, amely kapszulába zárt nanostruktúrált heterogén katalizátorokkal működik.
Szemben az eddig elterjedt nagyméretű készülékekkel, amelyek működtetéséhez külön robbanás-biztos helyiségre van szükség, a cipős doboz nagyságú H-Cube™ a szokásos kémiai laboratóriumok fülkéjében is használható.
Az H-Cube™ készülékkel a reakcióidők jelentősen lerövidülnek, sőt eddig megvalósíthatatlannak hitt kémiai átalakítások is véghezvihetőek vele.
Az ez év elején forgalomba került H-Cube™ a Thales Nanotechnológiai Rt. várakozásai szerint forradalmasítani fogja a katalitikus hidrogénezést a kémiában.
"Nagy örömünkre szolgál, hogy fejlesztésünket, az H-Cube™ készüléket ilyen elismeréssel jutalmazta az R&D 100 Award Bizottság" -mondta Dr. Darvas Ferenc, a Thales Nanotechnológiai Rt. elnöke.
A korábbi évek nyertes találmányai lényegesen befolyásolták mindannyiunk életét.
"Hisszük, hogy az H-Cube™ hasonlóan jelentős módon fog a gyógyszerkutatáshoz és fejlesztéshez hozzájárulni."
Az H-Cube™ készüléket már a világ legnagyobb gyógyszergyártói, számos biotechnológiai vállalat és egyetemi intézet is megvásárolta, illetve használja elégedettséggel az Egyesült Államokban, Európában, valamint hazánkban.
Thales Nanotechnology, Inc. Záhony utca 7. H-1031 Budapest, Hungary +36-1-666-6100 www.thalesnano.com info@thalesnano.com Az idei győztes találmányok fejlesztői és gyártói között olyan nevek és cégek szerepelnek, mint a NASA Glenn Research Center, Toyota, Hitachi, Nikon, Good Year, Mitsubishi Electronics, Matsushita Electric, 3M stb.
"Innovációs Oscar"
Az R&D Magazine által 43 éve alapított "R&D 100 Award", amelyet a Chicago Tribune által meghonosított gyakorlat szerint "Innovációs Oscar"-nak is neveznek, az adott év technológiailag legjelentősebb száz új termékét és eljárását tünteti ki.
Az elbírálást egy sokféle, különböző tudomány-területet képviselő szakértői csoport végzi.
A bírák olyan áttörést jelentő termékeket vagy eljárásokat díjaznak, amelyek a technológiai fejlesztésen keresztül jelentősen hozzájárulhatnak életminőségünk jobbításához.
Az R&D 100 Díjat korábban elnyert innovációk között olyanokat találhatunk, mint a fax gép, az újratölthető lítium-ion elem, a nagysebességű száloptikai érzékelő rendszer, az ATM vagy a nagyfelbontású televízió.
Az "R&D 100 Award" idei díjátadó ünnepségét 2005. október 20-án, Chicagóban tartják.
További információ az "R&D 100 Award"-ról illetve az R&D Magazine-ról:
http://www.rdmag.com
A Thales Nanotechnológiai Rt -ről röviden:
A Thales Nanotechnológiai Rt. 2002-ben alakult, a 2001-ben Innovációs Nagydíjjal kitüntetett ComGenex Kutató-Fejlesztő Rt. leányvállalataként.
Fő profilja eszközök fejlesztése, gyártása és piacravitele a nagyteljesítményű szerveskémiai szintézisek területén, saját mikro- és mezofluidikai, továbbá nanotechnológiai kutatási eredményeinek felhasználásával.
A cég növekedésének fókuszában a mikro- és nanotechnológia, valamint a mikrofluidika ötvözésének előnyéből származó lehetőségek kiaknázása áll.
A Thales széleskörű tapasztalata a szerves kémiai eljárások folyamatos mikrofluidikai áramlásos reaktorokra történő adaptálásában nemzetközi hírnevet szerzett a vállalatnak, amelynek szakemberei kémiai robotizálással is foglalkoznak.
A Thales Nanotechnológia Rt. ma a világ legnagyobb gyógyszergyárainak és kutatóinak szállít megoldásokat, de elismertséget szerzett a hazai gyógyszercégek és egyetemek körében is.
További információ Thales Nanotechnológia Rt ről és az H-Cube készülékről:
http://www.thalesnano.com