Intenzív magyar jelenlét az év legrangosabb biotechnológiai eseményén
- BIO 2005
Az amerikai Philadelphiában 2005. június 19-22. között megrendezett
BIO 2005 kiállításon dr. Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter
részvételével és előadásával, valamint a Magyar Befektetési és
Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) és a Magyar Biotechnológiai Szövetség
(MBSZ) közös szervezésében létrehozott magyar standdal az eddigi
legintenzívebb magyar jelenlét valósult meg.
Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a június 19-én
megrendezett Miniszteri Szemináriumon képviselte Magyarországot, ahol
előadásában bemutatta a magyar biotechnológiai ágazatot, illetve azt, hogy
Magyarország kitűnő szakmai és üzleti környezetet kínál külföldi vállalatok
ilyen irányú tevékenységeihez. A miniszter előadásában hangsúlyozta:
Magyarországnak helye van a biotechnológia térképén, hiszen a tudásalapú
ágazat magasan kvalifikált munkaerőt talál hazánkban, kutatóink
világszinten elismertek és nem utolsósorban a kormányzat elkötelezett az
ágazat jelentős fejlesztése iránt, mely megnyilvánul a K+F tevékenység
folytatásához igényelhető támogatások mértékében is.
A miniszteri előadásnak köszönhetően a magyar stand a leglátogatottabbnak
bizonyult, ahol - míg 2004-ben csak két, addig idén már - nyolc cég
képviseltette magát (ComGenex Rt, HungaroTrial Kft, KPS Kft, Semmelweis
Egyetem Kooperációs Kutatóközpont, Solvo Rt, 77 Elektronika Kft.,
RecomGenex Kft., Thales Nanotechnology Kft.); további három pedig
(Biopolisz Kft, a ChemAxon Kft és a GenoID Kft.) információs anyaggal vett
részt az eseményen. Az országstandon a fenti cégek mellett az ITDH és az
MBSZ is képviselte Magyarországot.
Az iparágban tevékenykedő cégek és az őket képviselő szövetségek reményei
szerint a magyar biotechnológia szektor az EU 10 legfejlettebb piacává
fejlődhet a közeljövőben.
Kóka János előadásának anyaga hozzáférhető a Magyar Biotechnológiai
Szövetség honlapján (www.hungarianbiotech.org), míg a kiállításra készített
angol nyelvű ágazati brosúra - Biosciences in Hungary: Traditions redefined
- az ITDH honlapjáról (www.itd.hu) letölthető.
Az 1993-ban alapított Biotechnology Industry Organization (BIO), minden
évben megrendezi kiállítással egybekötött szakmai konferenciáját, melynek
az idei évben Philadelphia adott otthont. A 4 napos rendezvényen közel
19.000 látogató fordult meg 56 országból, illetve 50 amerikai államból. A
szakmai konferencián 7500 előre leegyeztetett megbeszélés zajlott le a
cégek között, 200 céges prezentáció hangzott el, valamint több mint 900
szakember előadása volt hallható összesen 180 szekcióra bontva.
A rendezvényen való magyar részvétel kulcsfontosságú volt, hiszen
napjainkban a biotechnológiai iparág volumenének 80-85 százaléka az
Egyesült Államokban koncentrálódik, ahogy az e területen dolgozó magyar
cégek bevételének 30 százaléka is.
Budapest, 2005. július 13.