ezdesign.hu
sajtokozlemeny

Pályázat K+F munkaerő megőrzésére és fejlesztésére - Sajtóközlemény

Összesen 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által meghirdetett K+F munkaerő megőrzése és fejlesztése elnevezésű pályázaton. A nagy- és középvállalatoktól elbocsátott kutatók és fejlesztőmérnökök  foglalkoztatásának támogatására kis- és középvállalkozások (KKV), valamint költségvetési és non-profit kutatóhelyek pályázhatnak. "Az innováció az egyik lehetséges kivezető út a jelenlegi gazdasági helyzetből. A vállalkozásoknak még ebben a helyzetben is áldozniuk kell a kutatás-fejlesztésre és az innovációra, hiszen ezáltal a válságot követően  új termékekkel léphetnek ki a piacra, megőrizve versenyképességüket és gazdasági potenciáljukat. Nem szabad engedni, hogy az anyagi feltételek hiánya miatt ne tudják tovább folytatni innovációs tevékenységüket. Ehhez azonban kvalifikált munkaerőre van szükség" - mondta Dr. Kolber István kutatás-fejlesztési államtitkár a 2009. március 16-i sajtótájékoztatón, ahol Dr. Csopaki Gyulával, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökével együtt ismertették a K+F munkaerő megőrzése és fejlesztése című pályázat részleteit.

A pályázat célja, hogy a gazdasági válság miatt  ipari közép- és nagyvállalatoktól 2008. szeptember 1. után elbocsátott, magasan kvalifikált szakemberek tudását, tapasztalatát  kis- és középvállalkozások, vagy költségvetési és non-profit kutatóhelyek alkalmazzák. A kiírás így egyszerre járul hozzá a nyertes vállalkozások és kutatóhelyek K+F humánerőforrásainak fejlesztéséhez, illetve, a leépített munkaerő újra foglalkoztatásához. A pályázat nem irányulhat a már alkalmazott munkaerő kiváltására: a pályázaton kizárólag új munkaerő felvételére lehet támogatást kapni.

Az elnyert támogatás minimum 70 százalékát kötelezően az újonnan felvett munkaerővel kapcsolatos személyi kiadásokra kell fordítani, 30 százalékát azonban a pályázatban megfogalmazott kutatási projekt dologi költségeire lehet felhasználni. A vissza nem térítendő támogatás összege pályázónként minimum 10 millió, maximum 100 millió Ft, amit alapkutatással, ipari kutatással, vagy kísérleti fejlesztéssel foglalkozó K+F projektek céljaira lehet felhasználni.

"Nem engedhetjük, hogy a hazai kutatók-fejlesztők, valamint a műszaki vagy más területen dolgozó tudományos értelmiség külföldön keressen munkát a világgazdasági válság időszakában" - mondta Dr. Csopaki Gyula.

Budapest, 2009. március 16.

Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala
Kommunikáció

 

   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu