ezdesign.hu
sajtokozlemeny

A jövő szakmája: Biomanager

2006. június 9-10-én a Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) szervezésében és az Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával megrendezésre került Magyarország első biotechnológiai menedzser képzési kurzusa. A közel kétnapos rendezvénynek ez alkalommal a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjának modern épülete adott otthont.

A képzés, melynek elsődleges célja a minőségi szakemberhiány problémájának orvoslása, alkalmassá teszi a résztvevőket, hogy az élettudományi háttér és a biotechnológiai menedzserismeretek ötvözésével tudásuk többrétűvé váljon és hatékony részt tudjanak vállalni a szektoron belüli (biotechnológiai, gyógyszeripari, orvosi műszer vagy egyéb élettudományi) cégek indításában, illetve irányításában. Ennek megfelelően olyan tudományos háttérrel és vállalkozási tapasztalattal rendelkező hazai és nemzetközi szakemberek osztották meg a mintegy 170 résztvevővel tapasztalataikat, mint Alexander von Gabain (Intercell AG), Dr. Fehér Arnold (Convincive Consulting Kft.) és Dr. Lustyik György, a mikrogyöngy alapú eljárások fejlesztésében Magyarországon úttörőnek számító Soft Flow Kft. ügyvezető igazgatója. Az előadások repertoárját a biotechnológia zöld, fehér és piros ágának szaktekintélyek által történő bemutatása, valamint a debreceni székhelyű biotechnológiával foglalkozó cégek prezentációja is gazdagította.

A résztvevők közel 90%-a olyan ambiciózus és vállalkozó kedvű fiatal kutatóból és egyetemistából állt, akik fontolgatják kutatási eredményeik hasznosítását, illetve a cégalapítást. A rendezvény kiváló alkalmat nyújtott a kapcsolati tőke gyarapítására is, hiszen a jelentkezők soraiban tudhattunk már működő, élettudományokkal foglalkozó kis- és középvállalatok menedzsereit, illetve olyan vállalkozókat, akiket érdekel a cégindítás az élettudományi szektorban.

A képzés következő része a tervek szerint a nyári szünet után szeptemberben kerül megrendezésre.

 

   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu