2006. május 22-én az EU tagországok agrárminisztereinek részvételével tartott ülésen végre döntés született egy, már régóta sok vitát kavaró kérdésben.
A választási szabadság értelmében a Mezőgazdasági Tanács elismerte, hogy az európai gazdáknak joga van választani a hagyományos, a bio, illetve a génmódosított termesztési módok között. Ennek megfelelően kiemelték, hogy a jelenleg hagyományos termelési módot alkalmazó gazdák részére lehetővé kell tenni a folytatást, de lehetőséget kell adni a génmódosított növények termesztésére is azoknak, akik ezt kívánják választani. Ugyanakkor, a vásárlók számára is biztosítani kell, hogy az eddigi szokásaik szerint választhassanak a fent említett módszerek alapján készült élelmiszerek között. Ebben az Európai Unió címkézési és lekövethetőségi szabályai óriási szerepet játszanak.
A Tanács megerősítette a génmódosított tartalom szintjére vonatkozó jelenleg hatályban lévő szabályok érvényességét, valamint javasolta a Bizottságnak egy javaslat előkészítését a nem génmódosított termékek génmódosított tartalmára vonatkozó határérték kialakítására. Továbbá, a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy fejlesszen ki - az EuropaBio közreműködésével - egy, az elkülönítési intézkedésről szóló részletesebb termény útmutatót.