ezdesign.hu
rendezvenyek

MBSZ Közgyűlés 2008

Beszámoló

A Magyar Biotechnológiai Szövetség 2008. június 25-én tartotta éves közgyűlését Budapesten. A rendezvénynek a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Irinyi terme adott otthont. A közel 90 tagot számláló Szövetség ebben az évben - mint a korábbi évek során is - a szervezet hivatalos éves beszámolója mellett tartalmas programmal készült a résztvevők számára. Elsősorban olyan szakmai előadókkal gazdagított program várta a biotechnológiai szektor iránt érdeklődő, vagy abban működő vállalkozások képviselőit, tanácsadókat és érdeklődőket melyekből naprakész, hasznos információkat kaphattak.
Az előadók sorát a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium képviseletében Dr. Bakács András főosztályvezető nyitotta, aki a szektor vállalatait érintő általános gazdasági összefoglaló után az aktuális pályázati lehetőségeket foglalta össze. Az elhangzottak szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében mintegy 32 milliárd Ft forrás érhető el az innováció- ill. kutatás-fejlesztés orientált vállalkozások számára.
Őt a Magyar Szabadalmi Hivatal osztályvezetője, Farkas Szabolcs követte, aki a magyar szabadalmaztatási rendszer áttekintő ismertetésén túl, kiemelte, hogy egyfajta szabadalmaztatási tudatosság kezd kialakulni a magyar bejelentők körében. Ennek eredményeként a szabadalmi bejelentések száma néhány éves viszonylatban nem változik jelentős mértékben, viszont jól érzékelhető a felkészültség, a követelmények tudatos kezelésének elterjedése.
A szakmai előadások között kapott helyet Rétfalvi György, az ITD Hungary ZRt. vezérigazgatójának előadása. Mondanivalójában hangsúlyozta a két szervezet közötti jó együttműködés fontosságát és kiemelte azokat a szolgáltatásokat, melyekkel az ITD Hungary ZRt. hatékonyan elősegíti a hazai biotechnológia szereplőinek nemzetközi piacokra lépését. Rámutatott, hogy Ügynökségük a kis- és középvállalkozások igényeinek messzemenő figyelembe vételével igyekszik kialakítani azokat a segítő szolgáltatásokat, melyeket azután valóban a fejlesztés és befektetés-ösztönzés eszközeiként használnak.
A Szövetség koordinációjával 2006-ban indult útjára a Biotechnológiai Menedzser képzési program. Célja a magyar érdeklődők számára olyan gyakorlatorientált képzéssorozat biztosítása, mely általános képet adott a hazai biotech szektor helyzetéről, valamint számos elismert előadó meghívásával hasznos szakmai tudásanyagot adott át a résztvevőknek. Az országszerte több mint 300 résztvevővel lezajlott rendezvénysorozat tapasztalatairól Benkovics Péter, a World Health Kft. ügyvezető igazgatója, mint a program egyik résztvevője tartott beszámolót, majd ifj. Duda Ernő, a Magyar Biotechnológia Szövetség elnöke nyújtott át elismerő oklevelet a képzés követelményeit teljesítők számára.
A Szövetség hivatalos éves beszámolója után a Dr. Fehér Arnold, a CONVINCIVE Consulting képviseletében tájékoztatta a résztvevőket a 2008. és 2010. között megvalósítandó BNTP (Biotechnológiai Nemzeti Technológiai Platform) program részleteiről, az abban kitűzött célokról.
A program zárásaként a Szövetség szakbizottsági vezetőinek beszámolóira került sor. A felszólalók mindegyike elismerte, hogy igen nehéz a mai magyar biotechnológiában aktív szerepet vállalók helyzete. Ezzel együtt a Magyar Biotechnológiai Szövetség elhivatott a tagság és a teljes magyar biotechnológiai szektor képviseletére mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ennek megvalósításához elengedhetetlenül fontos a partnerség kialakítása az érintett szakmai szervezetekkel, intézményekkel, illetve a tagok között.
A partnerség ékes példája, hogy a közgyűlés sikeréhez az idei évben is több szervezet (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, Kromat Kft., ThalesNano Nanotechnológiai ZRt., Semmelweis Innováció Kft.) biztosított támogatást. A Magyar Biotechnológiai Szövetség ezúton is köszöni támogatásukat!

   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu