ezdesign.hu
rendezvények

Biotech Üzleti Angyal Klub
Budapest, 2006. szeptember 29.

Az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Biotechnológiai Szövetség közös szervezésében és az ITDH támogatásával 2006. szeptember 29-én Budapesten került megrendezésre az első magyar Biotech Üzleti Angyal Klub.

Az Üzleti Angyal Klub gondolata 2000-ben fogant meg. Az innovatív kezdeményezés azóta hagyománnyá vált, így az INNOSTART és a Magyar Innovációs Szövetség évente több olyan fórumot hív életre, amelyen a befektetésre érett projektötletek támogatóra találhatnak.

A 2006. szeptember 29-i rendezvény eddig egyedülálló módon kizárólag a magyar biotechnológiai szektorban tevékenykedő cégeknek biztosított lehetőséget nagy portfolióval rendelkező befektetőkkel történő találkozásra, valamint projektötleteik bemutatására. Továbbá a cégeknek alkalmuk nyílott a befektetőktől kapott visszajelzések cégvezetésbe, illetve fejlesztésbe való beépítésére is.

Ezúttal tíz élettudományi mikro-, illetve kis- és középvállalkozás mutatta be kutatás-fejlesztési eredményeit és projektjeit, többek között a HIV ellenes terápiás vakcináról, daganatterápiáról, stressz elleni védelemről, valamint a transzporter fehérje technológiák felhasználásáról.

A már évek óta érlelt kezdeményezés az üzleti angyalok körében is pozitív fogadtatásra talált, így a résztvevők között mintegy 40 olyan országszerte ismert és elismert vállalkozót tudhattunk, akik nem pusztán tőkét nyújtanak a növekvő cégeknek, de szaktudásukkal és üzleti kapcsolataikkal hozzájárulnak a cég operatív irányításához is.

A rendezvény programját a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőjének, valamint Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnökének színvonalas szakmai előadásai tarkították.


További információ

Wikonkál Éva, igazgató
INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ
Telefon: 1/382-1505
Fax: 1/382-1510
E-mail: eva.wikonkal@innostart.hu

PROGRAM
Moderátor:Dr. FEHÉR Arnold ügyvezető partner
Convincive Consulting Kft.
9:00-9:10 Az Üzleti Angyal Hálózatról
WIKONKÁL Éva
igazgató
INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ
9:10-9:20 A vállalkozások támogatásáról
EGYED Géza
szakállamtitkár
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
9:20-9:40 Röviden a biotech iparágról
Ifj. DUDA Ernő
elnök
Magyar Biotechnológiai Szövetség
9:40-10:30Élettudományi vállalkozások bemutatkozása
10.30-11:00Első biotech speed-dating Magyarországon
ÉLETTUDOMÁNYI VÁLLALKOZÁSOK BEMUTATKOZÁSA

"Hordozható gázelemző készülék az asztma monitorozására" projekt bemutatása
Dr. Pankucsi Csaba, projektvezető, AMD

"Szenzokrin farmakoterápia és egy elfeledett kémiai struktúra újrafelfedezése" projekt bemutatása
Dr. Peitl Barna, projektvezető, RaabPharma Kft.

"Deutérium Depletio a daganatterápiában - A XXI. század szubmolekuláris medicinája" projekt bemutatása
Dr. Somlyai Gábor, projektvezető, HYD Kutató-Fejlesztő Kft.

Gyógyszer vezérmolekulák és nagyteljesítményű tesztrendszer a 1. Rheumatoid arthritis és psoriasis kezelésére, valamint a 2. Humán papillomavírus által okozott betegségek gyógyítására" projekt bemutatása
Dr. Tubak Vilmos, projektvezető, Creative Labor Kft.

"DermaVir - HIV ellenes terápiás vakcina" projekt bemutatása
Dr. Lisziewicz Zsolt, projektvezető, Genetic Immunity Kft.

"Lab on Beads: Multiplex analitikai eljárások fejlesztése mikrogyöngyökkel" projekt bemutatása
Dr. Siklódi Botond, kutatási menedzser, Soft Flow Hungary Kft.

"A nitrozatív stressz elleni védelem: gyógyszerfejlesztés és informatikai fejlesztés" projekt bemutatása
Dr. Ferdinandy Péter, ügyvezető, PharmaHungary™ cégcsoport

"Kémiai micro-array-ek fejlesztése, gyártása és specifikus molekulakönyvtárak szűrése potenciális gyógyszermolekulák azonosítása céljából" projekt bemutatása
Dr. Puskás László, ügyvezető, Avicor Kft.

"Egyszer használatos műanyag eszközök fejlesztése, gyártása" projekt bemutatása
Dr. Farkas Mariann, projektvezető, TOMTEC Kft.

A SOLVO Biotechnológiai ZRt. bemutatása: "Transzporter fehérje technológiák felhasználása gyógyszeripari szolgáltatásokban, diagnosztikában és gyógyszerkutatásban."
Duda Ernő, elnök-vezérigazgató, SOLVO Biotechnológiai ZRt.

FOTÓGALÉRIA
   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu