ezdesign.hu

A Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) szervezésében és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával 2006-ban útjára indult Magyarországon az első

biotechnológiai menedzser képzési program.

Felhívás
Program
Szállás
Közlekedés
Hétvégi programajanló
Letölthető tájékoztató
Térkép

Felhívás

A képzés elsődleges célja a minőségi szakemberhiány problémájának orvoslása. Az interdiszciplináris szemléletű, gyakorlati megközelítésekre igen nagy hangsúlyt fektető program alkalmassá teszi a résztvevőket, hogy az élettudományi háttér és a biotechnológiai menedzserismeretek ötvözésével tudásuk többrétűvé váljon és hatékony részt tudjanak vállalni a szektoron belüli (biotechnológiai, gyógyszeripari, orvosi műszer vagy egyéb élettudományi) cégek indításában, illetve irányításában.

A képzés célcsoportja elsősorban olyan ambíciózus és vállalkozó kedvű fiatal kutatókból és egyetemistákból áll, akik fontolgatják kutatási eredményeik hasznosítását, illetve a cégalapítást, valamint már működő, élettudományokkal foglalkozó kis- és középvállalatok menedzserei, vagy olyan vállalkozók, akiket érdekel a cégindítás az élettudományi szektorban.

A képzési program tematikája magában foglalja az üzleti terv készítés fortélyait, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos tudnivalókat, a szerződéskötés és technológia transzfer mikéntjét, a pénzügyi tervezés és finanszírozás titkait (az üzleti angyaloktól a kockázati tőkebefektetőkig), a stratégiai tervezést és külső tanácsadók bevonását, az életképes üzleti modellek, iparági trendek és biotechnológiai piacok bemutatását, a nemzetközi értékesítési és marketing technikák elsajátítását, technológiai felmérések és konkurencia elemzés készítését, valamint a hazai és EU-s pályázatírás főbb ismérveit.

Az egy év alatt várhatóan tíz alkalommal tartott képzés közel két napos kurzusai jelentős tudományos múlttal rendelkező városokban kerülnek megrendezésre. A hazai és külföldi szakemberek előadásait is tartalmazó kurzusok egymástól függetlenül is önálló egységet képeznek, tehát külön- külön felvehetőek. A teljes képzési programon résztvevők az év végén a kurzus elvégzéséről igazolást kapnak.


4. kurzus: A technológia transzfer szerepe az élettudományi vállalkozásokban
Időpont: 2006. december 1-2.
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Hunyor Vendégház és Diákszálló
Pécs, Jurisics Miklós u. 16.


A BioManager kurzusra jelentkezni legkésőbb 2006. november 28-ig az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével és a regisztrációs díj befizetésével lehet.
Az MBSZ számlaszáma: 11100403-18471227-36000001 (Inter-Európa Bank)
A befizetés megjegyzésénél kérjük feltüntetni: "BioManager kurzus".
A helyszíni regisztrációkor pedig kérjük az átutalás, illetve a csekkes befizetés igazolásának bemutatását!

Regisztrációs díj:
     - egyetemista, PhD hallgató      3.000 Ft
     - egyetemi/akadémiai kutató      6.000 Ft
     - MBSZ tag      9.000 Ft
     - egyéb      12.000 Ft

A regisztrációs díj tartalmazza a teljes képzési csomagot, azaz a háttéranyagot és részvételt az előadásokon és programokon, valamint az ellátást a 2 napos kurzuson.


Program

Program letölthető itt: Program

2006. december 1. (péntek)
16:00-18:00Regisztráció
18:00-18:20Bevezető
Ifj. Duda Ernő elnök, Magyar Biotechnológiai Szövetség
18:20-18:50A technológia transzfer fogalma és fajtái
Buzás Norbert, technológia-hasznosítási igazgató, ValDeal Zrt.
18:50-19:35A technológia transzfer szerepe és menedzselése az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban (EMBL)
Gabor Lamm, managing director, EMBLEM GmbH
19:35-20:20Külföldi sikertörténet
Eucodis - From technology leadership to innovative products

Wolfgang Schönfeld, CEO, Eucodis
20:20-23:00Vacsora
2006. december 2. (szombat)
08:00-09:00 Reggeli
09:00-09:25Technológia transzfer gyakorlati vállalati példákon - Negatív és pozitív tapasztalatok
Ürge László, Thales Nanotechnology
09:25-10:10Mining academic gold - taking academic ideas to the market
Robert Smailes, director, Leiden University Research & Innovation Services (LURIS)
10:10-10:25Kávészünet
10:25-11:10Technology transfer: The NIH experience
Robert Joynes, licensing&patenting specialist, National Institutes of Health (NIH)
11:10-11:55Technológiahasznosítás vállalkozásban: a jó spin-off receptje
Fehér Arnold, ügyvezető partner, Convincive Consulting
11:55-13:00Ebéd
13:00-13:45Hazai sikertörténet
N-Gene, avagy egy sikeres biotech vállalkozás története

Kálmán Gábor, ügyvezető igazgató, N-Gene
13:45-14:30Találmányok komplex menedzselése
Polgárné Májer Ildikó, vezérigazgató, ValDeal Zrt.
14:30-14:50Élettudományi tevékenység Pécsen
14:50-15:00Zárszó

Szállás

Kedvezményes szállás a képzésen résztvevők számára az alábbi feltételekkel igényelhető:

Az MBSZ előzetesen lefoglalt 50 férőhelyet a Koch Valéria Kollégiumban a hallgatók számára. A szállás a képzés helyszínétől könnyen megközelíthető (10 perc séta). Továbbá a belváros es a Pécsi Tudományegyetem épületei busszal 15-20 perc alatt elérhetőek. Az elhelyezés 2-3 ágyas szobákban történik (WC, mosdó, zuhanyzó).

Az MBSZ-re hivatkozva a diákigazolvánnyal rendelkezők 2400 Ft/fő/éj áron kaphatják meg a szállást, a diákigazolvánnyal nem rendelkező résztvevőket +200 Ft/fő/éj idegenforgalmi adó is terheli.

A kollégium elérhetősége:

Koch Valéria Kollégium
Pécs
Mikes K. út 13.
Tel: 72/514-670

További kedvezményes (-20%) szálláslehetőség az MBSZ-re hivatkozva igénybevehető a PTE Hunyor Vendégház és Diákszállóban.

Szobaárak:

Földszint1 fő:6.280,-
Földszint2 fő:8.400,-
Földszint3 fő:12.600,-
Emelet1 fő:8.040,-
Emelet2 fő:11.600,-

A diákszálló elérhetősége:

PTE Hunyor Vendégház és Diákszálló
Pécs
Jurisics M. u. 16.
Tel.: 72/512-640
Fax.:72/ 512-643

A foglalás megerősítését, illetve a szállás díját ezúttal is mindenkinek magának kell rendeznie, mert a szállás díját a konferencia csomag NEM tartalmazza.


Közlekedés

Vonat:
http://www.elvira.hu

Autóbusz:
http://www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi

Helyi közlekedés:

  PKRT

  Közlekedés a városban

  - Taxi:
  EURO 7 Taxi Tel: 72/777-777     Mobil: 20/456 3333
  Volán Taxi Tel: 72/333-333, 72/555-555     Mobil: 30/933 3333


Hétvégi programajánló

Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága
http://www.jpm.hu/

Pécsi Akvárium-Terrárium
http://www.pecszoo.hu/ http://www.iranymagyarorszag.hu/pecsi_akvarium-terrarium/I310430/

Kultúra
http://www.vendegvaro.hu/krs53-5-2114

További információ:
http://www.vendegvaro.hu/5-2114 http://www.pecs.hu


Letölthető tájékoztató

Részletes tájékoztatónk (kurzushelyszín és elérhetőség, regisztráció, társasági program stb.) hamarosan elérhető itt!



Magyar Biotechnológiai Szövetség
H-6726 Szeged, Közép fasor 52.
Tel: 62/312-559    Fax: 62/420-617
E-mail: info@hungarianbiotech.org
http://www.hungarianbiotech.org
   
  Magyar Biotechnológiai Szövetség  
nyitólap magyar english ezdesign.hu